Fenyőfa

Hideg tél volt. Nagyon hideg. De bennünket egyáltalán nem érdekelt. Még az sem számított, hogy nem mehettünk ki a frissen esett hóba szánkózni. Sőt, ahelyett hogy kint játszottunk volna a többi gyerekkel, nekünk segíteni kellett. A diópucolás, az rémes. 

Ezen az sem segített, hogy a felét elnassoltuk. A padlófényezés viszont jó buli volt. Anyukánk bekente vaksz-szal a padlót, mi meg rongyot kötöttünk a lábunkra és addig csúszkáltunk, míg fényes nem lett. Mindent megcsináltunk, amit mondtak nekünk, mert nagyon jók akartunk lenni, hisz vártuk a Jézuskát. Már csak egyet kell aludni … - Kinek van kedve kijönni velem az udvarra – hallottuk apukánk hangját. Egyből ott hagytunk csapot-papot, már húztuk is a kabátot, csizmát és rohantunk volna, de akkor anyu kikiáltott a konyhából. - Hé, lányok! Sál? Sapka? Kesztyű? Nagyon hideg van odakint. Még pont az hiányzik, hogy az ünnepeket végig betegeskedjétek. Még egy kicsit korholt bennünket, amíg segített az öltözködésben, aztán ki, és zsupsz, bele a hóba. Apu már kint volt és egy kisbaltával egy embermagasságú, söprűnyél vastagságú, egyenes botot (rudat) farigcsált. Hát nem azért jöttetek ki hogy segítsetek? – kérdezte apu. Egy kicsit kelletlenül, hisz nagyon jó volt a hóban hempergőzni, mentünk a hívó szóra. - Mit segítsünk? – kérdezte a nővérem. - Mit faragsz apu? - Karácsonyfát fogunk készíteni. - Karácsonyfát?!? Minek? Holnap jön a Jézuska, úgy is hoz nekünk – mondtam csodálkozva. - Tudjátok – kezdte komolyan apu – a Jézuskának hihetetlenül sok dolga van így karácsony tájt. Tudjátok ti, milyen sok gyermek él a világban? És azok mind várják az ajándékokat és a karácsonyfát. Ezért tegnap azt mondta nekem a Jézuska. - Te Jenő, te nagyon ügyes vagy. És van neked két ügyes kislányod. Nem segítenétek nekem egy kicsit? Mire én megkérdeztem tőle: - Ugyan, mit tudnánk mi neked segíteni? - Megcsinálhatnátok helyettem a Karácsonyfát – válaszolta. - Elgondolkodtam és azt mondtam a Jézuskának, ha ez neked segítség lenne, mi a lányokkal megcsináljuk azt a fát, ha addig élünk is. Igazam volt? - Háát apu … én inkább egy kész, díszes fát szeretnék sok szaloncukorral – mondtam szomorúan. Mintha ekkor apu is elszomorodott volna pár másodpercre, de aztán már mosolyogva folytatta: - Először is, kimegyünk az erdőszélre, ott sok fenyő van. Egy-egy ágat levágunk innen is onnan is, aztán haza húzzuk szánkóval. - Ha van ott sok fenyő, akkor miért nem vágunk ki egyet, aztán kész – kérdezte a nővérem. - Azért, mert nem a mienk, és más fáját nem szabad kivágni – hangzott a válasz – egyébként is megígértem a Jézuskánok, hogy mi csináljuk meg. - Na, pattanjatok fel a szánkóra, és menjünk, mert nemsokára besötétedik. Mi felültünk a szánkóra, apu meg úgy csinált, mint egy kiscsikó, még nyerített is, aztán futás … mi meg csak kiabáltunk: Gyí, gyí, gyí … gyorsabban, gyorsabban! Közben úgy nevettünk, hogy a könnyünk is kicsordult. Nem szaporítom a szót. Szedtünk egy csomó fenyőágat, felraktuk a szánkóra, rákötöztük és hazahúztuk. Otthon apu rádrótozta az ágakat a rúdra. Máig sem értem, hogy hogyan sikerült, de valahogy tényleg olyan fenyőfa formája lett. Mire végeztünk, teljesen besötétedett. Anyu már türelmetlenkedet, hogy ideje lefeküdnünk. Még az ágyból bátortalanul megkérdeztem: - És mi lesz az ajándékokkal? Azt is nekünk kell megcsinálni? Vagy nem is lesz semmi a fán és a fa alatt? - Ugyan – nevetett apu – én csak a fa készítését ígértem a Jézuskának, az ajándék az Ő dolga. Anyu vasalt és közbeszólt: - Szerintem, ha a Jézuska meglátja ezt a szép fát, még szebbre díszíti, mint amilyet eddig csinált … és gondolom ajándékot is tesz alá bőven. De most már csukjátok be szemeteket. Emlékszem, mennyire nem akartam elaludni. Mindenáron meg akartam nézni a Jézuskát, amint a fánkat díszíti. De nem jött össze. Elaludtam. Reggel anyukám szavára ébredtem: - Keljetek fel gyorsan, itt volt a Jézuska! Gyorsan kiugrottunk az ágyból. Jézuskát, angyalkákat persze már nem láttunk sehol … de a fa … a karácsonyfánk … az maga volt a gyönyörűség. Még most is könny szökik a szemembe, ha rágondolok. A fa alatt sok minden volt, de én csak egy valamire emlékszem pontosan. Egy levélre. A Jézuska írta nekünk: - „Köszönöm kislányok, hogy segítettek nekem. Sosem fogom elfelejteni.” Azóta eltelt több mint 50 év, de én sem felejtettem el, sem ezt a karácsonyt, sem a két Angyalkámat. PInDI

Cimkék: 

Hozzászólások

Karácsonyfa

Megható történet. Régi szép, vagy inkább szomorú emlékeket idéz fel bennem. Köszönöm.
Marika (nagymama)