Közvélemény kutatás apák napjáról

A cím (miszerint közvéleményt kutatok) egy kicsit nagyképűen hangzik, de mindjárt megmagyarázom. Nem a kutatás és felmérés tudományos módszereivel dolgoztam és nem is a társadalom nagy részének a véleményét közvetítem, de egy kérdés kíváncsivá tett és megpróbáltam utánajárni. Hétvégén ugyanis, egy baráti társaságban előjött az „apák napja” téma.

Többen állították, hogy Magyarországon olyan nincs is. Mások szerint Amerikában éppoly ismert, mint az anyák napja, de nálunk sosem lesz így. Kérdésemre, hogy mikortól ünneplik és mikor, senki nem tudott válaszolni. Ekkor határoztam el, hogy három egyszerű kérdést teszek fel 100 embernek, és az eredményt megosztom Veletek.


A kérdések: Van olyan ünnep, hogy apák napja? Mikortól van apák napja? Mikor ünneplik apák napját?


Nem bonyolult, nem sok, könnyen értékelhető. Két-két lehetséges válasz van: tudta, vagy nem tudta. Emlékeztetőül leírom, hogy világszerte június 3. vasárnapján ünneplik, a keresztény egyház Szent József emlékére március 19-én (nem ez az általános). Amerikából indult a hagyomány 1910-től, Magyarországon 1994-től tartják számon. Szóval, ha fenti válaszok bármelyikét hallottam, azt elfogadtam, az egy pontot ért. Sikeresnek akkor éreztem volna az eredményt, ha legalább 60-60 pontot gyűjtök, ami azt jelentette volna, hogy az emberek több mint fele tud valamit apák napjáról. Az eredmény azért is szomorú, mert a kérdéseket átlag és átlag feletti embereknek tettem fel (már amennyire én meg tudom ítélni).


Az eredmény:



  1. Kérdés: Van olyan ünnep, hogy apák napja? 98-an igen-nel válaszoltak. Ez nagyon jó!

  2. Kérdés: Mikortól van apák napja? 12-en tudták. Hát, ez nem sok!

  3. Kérdés: Mikor ünneplik apák napját? Pontosan 28-an tudták, de a június sokaknak derenget. Egy-két idősebb válaszoló gyanította, hogy szent Józsefnek van valami köze a dologhoz.

Az eredmény kicsit lehangoló, de messzemenő következtetést nem akarok levonni. Lehet, hogy csak rossz populációban vizsgálódtam, vagy rosszul kérdeztem. Mindenesetre kötelességemnek érzem az APÁK NAPJA terjesztését, és erre buzdítom Drága Olvasóimat is.

Cimkék: 

Hozzászólások

Kíváncsiság

Mégis, hogy csináltad azt a felmérést? Megkérdezted a járókelőket, vagy kérdőíveket küldtél ki? Kit kérdeztél? És miért pont őket?
Zsazsa

Felmérés

Kedves Zsazsa!
Nem vagyok e téren profi. Egyszerűen készítettem egy tábázatot, melyen függőlegesen 1-100-ig beszámoztam a sorokat, vizszintesen fölírtam a három kérdést, amit két oszlopra bontottam. A megfelelú cellába beírtam egy egyest, így a végén számítógép segítségével, pillanatok alatt megvolt az eredmény. A kérdéseket a környezetenbn tettem fel, ez egy kicsit lassabban ment.
Röviden ennyi. De ha kíváncsi vagy még valamire, csak kérdezz, válaszolni fogok.
Üdvözöllek
Nagyi

Semmi meglepő

Én nem lepődtem meg az eredményen. Azt hiszem, én sem tudtam volna válaszolni.

Köszi

Sosem tartottunk még apák napját. De a minap olvastam, hogy jún. 3. vasárnapja apák napja, ezért megköszöntöttük fiammal apát és ünnepi ebédet készítettünk. Mondanom se kell, nagyon örült neki. Jövőre is megtesszük.
Ildi és Tomika

Apák napi ebéd

Kedves Ildi és Tomika!

Őrülök, hogy jól sikerült a vasárnapotok, illetve a családi apák napja. Szerintem, jó ötlet, hogy egy lakomával ünnepeltek. Jövőre én is megpróbálom.
Üdvözlettel
Nagyi