Élet a születés után

Hónapok óta vártuk, hogy megszülessen a csoda, hogy megszülessen a második kisunokám, és most megtörtént. 2012.03.19-én biztosan sok kislány született, és biztosan mindegyik nagyon aranyos, de egy közülük mégis más, különleges és kivételes, hisz Ő a mienk. Egyszer találtam az Interneten egy kis mesét, ami most, a nagy eseményről, eszembe jutott. Nem tudom ki az írója, ki a szerzője, de talán nem is fontos. Akkor furcsálltam, hogy erről ír valaki: „Élet a születés után”. Élet a születés után – hisz ez a természetes, vagy nem? Íme a mese, melyet szeretettel küldöm az összes kismamának.

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget:

  • -Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.
  • -Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erőssé váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.
  • -Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
  • -Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
  • -Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal? Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot… de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!
  • -De, de… valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
  • -De hát még soha senki nem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
  • -Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat és ő nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.
  • -Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
  • -Hát… mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
  • -Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!
  • -Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá – hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Cimkék: