játékok

Játék férfiaknak

Nem úgy általában a férfiaknak, hanem a család e nemhez tartozóinak. Hisz az egész – bár apák napi ajándéknak készült – a fiú unkámnak szól. Úgy gondolom, hogy egy szerető apának a legszebb ajándék, ha kisfiával vidáman, gondtalanul együtt játszhat, együtt nevetgélhet. A most bemutatásra kerülő játékban Apa, Papa, Papika és Hunyó küzdhet meg a győzelemért.

Rendhagyó kockajáték

Azok a játékok, amik alakrendezőek, vagy egymásra, illetve egymásmellé rakhatóak, fejlesztik a gyerekek koncentrációs, problémamegoldó képességét, a kreativitást és a logikus gondolkodást, ami iskolás koruktól kezdve egész felnőtt korukon át szükséges. A kockajátékok, az építőkockák nélkülözhetetlenek a gyerekek életében, játéktárában. Ezt a nagyon kedvelt gyermekjátékot, a kockát, már az ókorban ismerték, és a mai napig szívesen játszanak vele kicsik és nagyok.

Fel, fel vitézek a csatára ...

Ahogy ígértem a „Ha március 15, akkor Huszárok” című cikkemben, folytatom a megemlékezést a 48-as eseményekre (persze csak játék szintjén). Akkor bemutattam a huszárokat, most pedig az osztrák katonákat. A kettő együtt teszi lehetővé azt a játékot, mely szándékaim szerint szórakoztató, nevelő hatású és ismeretet nyújthat egy óvodás korú kisfiúnak. Készítésük egyszerű és nem kerül semmibe.

Kincses sziget, társasjáték

Karácsonyra kisunokám kapott egy kalózos könyvet, ahonnan mintát vehettünk a kalózok életéről, ruhájáról. Elkészültek a kalóz kellékek és a kalóz jelmez, amiben harcolhattunk. De amikor a rohangálásba belefáradunk, jólesik leülni (legalábbis nekem) és nyugodtabb játékba kezdeni. Ez lehet a kalózos társasjáték, aminek én a Kincses sziget nevet adtam. A játék lényege, minél több hajót megtartva, minél több kincs megszerzése a szigetről.

Játékbiliárd

Egyik nap kisunokám TV-t nézet, és biliárdozó versenyzőket látott. Mindjárt bejelentette az igényét: „én is szeretnék ilyennel játszani”. Mondtam neki, hogy ez felnőtteknek való és nagyon nagy, mire kapásból közölte, hogy neki egy kicsi is elég lesz. Elmentem hát a játékboltba körülnézni. Valóban lehet egészen kicsi biliárd „asztalt” kapni, viszont 5-6 ezer Ft. Gondoltam magamban, ha ilyet nem is, de valami hasonlót – addig, amíg kezdő „versenyző” – én is tudok csinálni. A játékhoz biliárdasztal, golyók és dákó kell.

Törökök a Hunyó vár alatt

Unokám kívánsága szerint, elkészültek a lovagok és a vár. Túl sok időt nem hagyott a pihenésre, mert máris előállta a következő ötletével, miszerint török katonák is kellenének, akik a várat támadják. Tojástartó-bábkészítésben már nagy gyakorlatom van, úgyhogy egy percig sem gondolkodtam, az anyagát illetően. Kell tehát egypár katona, török sátrak, és hogy érdekesebb legyen majd a játék, azt gondoltam, legyen török basa is háremhölgyekkel.

Hunyó vár ostroma

Kisunokám névnapjára lovagokat kért. Kérdésemre, hogy hogyan, miből csináljak lovagokat, a világ legtermészetesebb módján kijelentette: hát tojástartóból. Törtem a fejemet – már csináltam tojástartóból huszárokat, indiánokat, bábukat – végül is arra jutottam, hogy végül is, miért ne. Ha viszont lovagokat csinálok, akkor várat is kell csinálnom. Nekiálltam az anyaggyűjtésnek, ami tulajdonképp dobozok gyűjtését jelentette. Közben már a gondolataim a játék lehetőségei körül forogtak. Lehet majd a várat védeni, ostromolni, mehetnek majd a vitézek harcolni, felderíteni, lehetnek majd a szereplők hősök, árulók, bátrak, gyávák és még folytathatnám.

Játék a kupakokkal, avagy memória és figyelemfejlesztés

A világ legolcsóbb, és legegyszerűbb memóriajátékát fogom bemutatni. Üdítőüveges kupakja lehet akárkinek, akármennyi. Nem kerül egy fillérbe se. Általában eldobásra kerül, de én (sőt már az ismerőseim is) régóta gyűjtöm. Lehet belőle célbadobós játékot, gombfocit, társasjátékbábut stb csinálni. A most bemutatásra kerülő egyik játék neve „Itt a piros, hol a piros”, a másik játéknak a „Magvas gondolatok” nevet adtam.

Egyiptom, a nagy kirándulás

A könyvek és a Tv jóvoltából hihetetlen, hogy mennyi ismerete van már egy 3-4 éves gyermeknek is. Ismeri az összes állatot, még az egzotikusakat is, ismeri az idegen országok, városok egy részét, egy-egy város nevezetességét (pl a Lecsó c. rajzfilmből Párizst és az Eiffel tornyot), és még sorolhatnám. Most ezekhez az ismeretekhez szeretnék egy morzsányit hozzátenni, és az eddigi elveimhez híven azt bemutatni, hogy az otthoni hulladékokból milyen jó játék készülhet. Szóval, ez egy 3-6 éves korosztálynak szóló, Egyiptommal kapcsolatos társasjáték.

Oldalak

Subscribe to RSS - játékok