apák napja

„Hatalmasabb a királynál is, Az én apám.” (Ady Endre)

Ismét közeledik apák napja (június 3.vasárnapja). Ideje, azon törnünk a fejünket, hogy mi az, amivel köszönetként meglephetjük, ami valamire jó, használható, és egy kisgyermek is el tudja készíteni. A dekupázs technikát már anyák napjára készülve sikeresen kipróbáltuk. Ezért most fakupákra, a gyerekek képeit fogjuk feltenni, ez lesz az ajándék. 

Apák napi ajándék, mobiltelefon-tartó

Ahogy az anyukák, úgy az apukák is megérdemlik, hogy legalább egy évben egyszer őket ünnepeljük. Nekünk (három kisunokával) két nagypapát és két apukát kell köszöntenünk. Apás ajándékot mindig nehezebb kitalálni, mint anyásat. Bár tavaly hallottam egy-két jó ötletet: pl. a kedvenc kajájuk elkészítése, de ezzel még várok, amíg nagyobbak nem lesznek. Egyelőre, egy-egy mobiltelefon-tartót készítünk.

Apák napi műsor

Apák napját nem régóta ünneplik. Nálunk – úgy értem Magyarországon – különösen nincs nagy hagyománya. Anyák napi vers, szerkesztett műsor rengeteg van, apák napi lényegesen kevesebb. Pedig az óvó nénik és a tanító nénik, úgy ahogy egy évben egyszer köszöntik az édesanyákat, úgy egy évben egyszer köszönthetnék az édesapákat is. Nagyon sok apa és nagypapa megérdemelné. Én most ötletadónak minden esetre összeállítottam egy kis műsort. Hajrá! Van még bőven idő a felkészülésre.


Közvélemény kutatás apák napjáról

A cím (miszerint közvéleményt kutatok) egy kicsit nagyképűen hangzik, de mindjárt megmagyarázom. Nem a kutatás és felmérés tudományos módszereivel dolgoztam és nem is a társadalom nagy részének a véleményét közvetítem, de egy kérdés kíváncsivá tett és megpróbáltam utánajárni. Hétvégén ugyanis, egy baráti társaságban előjött az „apák napja” téma.

Apák napi ajándék

Sokféleképpen lehet örömöt okozni. Ajándékozni is sokféleképpen lehet. Azt hiszem, az a fontos és akkor válik különlegessé a meglepetés, ha az ünnepelt érezi benne, hogy érte fáradoztam, rá gondoltam és csak neki szól. Az idén, olyan ajándékkal lepjük meg a nagypapákat és apát, amit használni – de legalábbis nézegetni – tud, és egy kisgyermek aktívan részt tud venni a készítésében.

Játék férfiaknak

Nem úgy általában a férfiaknak, hanem a család e nemhez tartozóinak. Hisz az egész – bár apák napi ajándéknak készült – a fiú unkámnak szól. Úgy gondolom, hogy egy szerető apának a legszebb ajándék, ha kisfiával vidáman, gondtalanul együtt játszhat, együtt nevetgélhet. A most bemutatásra kerülő játékban Apa, Papa, Papika és Hunyó küzdhet meg a győzelemért.

Apák és papák a középpontban

… legalábbis nálam, a honlapomon, de szeretném, ha nem csak nálam, és nem csak a honlapomon lenne ez így. Egy évben egyszer Ők, az apák is megérdemelnének egy róluk szóló napot, egy kicsit több figyelmet és köszönetet. Nos, én köszönetként ismét egy műsort ajánlok fel, mely egy kicsit „férfias”, hisz férfiaknak szól. Talán lesznek anyukák, nagymamák, tanító vagy tanár nénik, akik az elgondolást megvalósítják.


Oldalak

Subscribe to RSS - apák napja